Projektmenedzsment
Az évek során szilárd és speciális készségeket építettünk fel az Erasmus, Interreg, Horizon Europe és hazai projektek menedzselésében és megvalósításában. Támogatjuk projektjét a pénzügyi és jogi struktúrák felállításától egészen a végső lezárásig.
Projektmenedzsment csapatunk teljes körű szolgáltatási csomagot nyújt, amely magában foglalja a napi koordinációt, kommunikációt, minőségi tartalom megvalósítást, valamint a pályázat adminisztrációval, finanszírozással és jelentésekkel kapcsolatos elvárásait. Keményen dolgozunk azon, hogy ügyfeleink sajátos szervezeti igényeit kielégítsük, módszereinket és megoldásainkat ezekhez a feltételekhez igazítjuk.
Tanácsadóink komplex multikulturális, adminisztratív és pénzügyi menedzseri készségekkel és tapasztalattal, valamint a szükséges ismeretekkel rendelkeznek ahhoz, hogy az európai követelményeknek és előírásoknak megfelelően gondoskodjanak ügyfeleink nemzetközi projekt koordinálásáról.
Egy pályázati forrás elnyerését követően az elnyert támogatások lehívása, a projektek sikeres, pályázati szabályrendszereknek megfelelő megvalósítása hasonlóan nehéz és összetett – gyakran nehezebb – feladat, mint a pályázat elkészítése és benyújtása. A projektek megvalósítása a gyakorlatban sokszor eltér a benyújtás előtt tervezett állapottól, ezek megfelelő koordinálása kiemelten fontos feladat. Cégünk alkalmazottai ismerik az eljárási rend minden részletét és a hosszú évek alatt megszerzett tapasztalataik alapján nincs olyan kihívás, melynek ne tudnának megfelelni.


Cégünk a projektmenedzsment szolgáltatás során az alábbi feladatokat látja el és vállalja át a projektgazdától:
Együttműködés
Pályázó segítése a projekt pénzügyi elszámolásában együttműködésben a projekt érintettjeivel (pályázó, könyvelő, szállítók, kivitelezők, közreműködő szervezet)
Projekt monitoring
Pályázathoz tartozó Projekt Előrehaladási Jelentések és Kifizetési Kérelmek elkészítése
Ellenőrzés
Helyszíni ellenőrzéseken való részvétel
Hiánypótlás
Záró Projekt Előrehaladási Jelentés és Kifizetési Kérelem elkészítése és azok hiánypótlásainak összeállítása
Kapcsolattartás
Kapcsolattartás a kiíró és a monitoring tevékenységet végző szervezetekkel és képviselőivel
Konzultáció
Személyes konzultáció, projektmegbeszélések lebonyolítása
Dokumentálás
A projekthez tartozó szükséges dokumentációk, dokumentumok (támogatási szerződés) módosítását, elkészítését
Jelentések
A projekt teljes fenntartási időszakában, annak zárásáig szükséges jelentések elkészítését.
Segítségnyújtás
Segítjük a pályázót a pályázat kötelező tevékenységeinek megvalósításában, az esélyegyenlőség és a fenntarthatóság elveihez tartozó vállalások teljesítésében
